2016.06.12.
Lépések: 18806
"Emeletek": 19
Vasárnap délelőtt az első utunk az óceánpartra vezetett. Hatalmas ez a város, lehet, hogy nem a legközelebbi pontot céloztuk meg, de akkor is, háromnegyed órát autóztunk.
Los Angeles szélén több km-en keresztül homokos beach húzódik, mit szépen ki is építetek, sétaút, bicikliút, röplabdapáya, játszótér, szabadtéri fitneszterem áll a helyiek rendelkezésére, csak amit mi láttunk. És a helyiek ki is használják a lehetőséget, hiába volt felhő és nekem kicsit hűvös az idő, sokan kijöttek a partra. Ki kocogni, ki bringázni vagy görkorizni, sétálni, jógázni, piknikezni, és a legbátrabbak még fürödtek is. Mi is belementünk a vízbe bokáig, pontosabban: megálltunk mezítláb a vízes homokon és vártuk, hogy egy nagyobb hullám elérje a lábunkat. Hideg volt. Azért a helyiek többsége is inkább ezt csinálta fürdés címén: játszott a hullámokkal. Chuck szerint szeptemberben az igazi.
Los Angelesben is van Pier, vagyis szórakozónegyeddé alakított móló. Éttermek, bárok, és a móló végén egy pici vidámpark hullámvasúttal. Itt is volt Bubba Gummp, és most be is ültünk, teleettük magunkat rántott ill. grillezett garnélával. Ez még kicsit 12 előtt volt, de tényleg akkora adag volt, hogy utána egy szem müzliszelettel elvoltunk este 8-ig.
Ebéd után kisütött a nap és egyből nagyon meleg lett. Valójában már ebéd után történt a lábunk összevizezése és ekkor fotóztunk Baywatch-os partiőr kunyhót.
Megtaláltuk a 66-os út végét
Elindultunk Beverly Hillbe, de nem sikerült térképet szerezni a hírességek házairól, így csak autóztunk egy kört.
A kör második vége a Mulholland Drive, szép a kilátás a városra, több filmbet is szerepel, hogy a fiatalok félreállnak az út mellett és a napnyugta fényeinél romantikáznak. Világosban csak az látszott, hogy Los Angeles minden irányban több 10 km.
Elmentünk az obszervatóriumhoz, mert állítólag onnan látszik a legszebben a Hollywood felirat. Tényleg jól látszott, de fotózni nem nagyon lehetett, ahhoz messze volt.
Visszatértünk a Hollywood Boulevardra csillagokat és kézlenyomatokat nézni.
Találtunk magyar vonatkozású csillagot:
Kezek és lábak:
A régiek megemlékeztek a lóról is:
Átsétálttunk a Sunset Boulevardra, de az annyira nem tetszett, hacsak az nem, hogy tényleg napnyugta volt.