2016.08.29.

A BCA idén is megrendezte a magunknak és az ügyfeleinknek szóló mini focitornát, és szokás szerint Laci volt a főszervező. Persze ott állt a háta mögött a teljes office csapat és a menedzsmenttől is kapott iránymutatást, bár ez utóbbinál nem mindig egyértelmű, hogy segítség-e, vagy inkább csak belekotyogás.

Tehát augusztus utolsó hétfőjén munka után nem haza indultam, hanem a BEAC pályára, hogy szurkoljak. A kollégák már ott voltak, láthatóan izgatottak voltak, jöttek-mentek, melegítettek, labdázgattak az egyen BCA-bordó mezükben, nagyon jól néztek ki. Szokták mondani, hogy minden férfin jól áll az öltöny, de úgy tűnik, csoport esetén az egyforma ruhának is egész hasonló hatása van.

Az ellenfelek a mobilos cégek voltak, a Telenor feketében, a Vodafone pirosban, a Magyar Telekomosok többsége pedig fehér T-logós pólóban, de nem egységesen, így ők sárga jelzőmezt vettek fel.

A lebonyolítás egyszerű volt, rögtön az elődöntőkkel kezdtünk, majd a vesztes csapatok lejátszották a bronzmeccset, a győztesek pedig a döntőt. A sorsolás természetesen közjegyző jelenléte nélkül zajlott, négy papírfecni segítségével:

Az első elődöntőt a BCA és a Magyar Telekom játszotta.

Először örültünk a szerencsének, hogy a ránézésre leggyengébb csapatot kaptuk, de ahogy a fiúk megközelítették a pályát, kiderült, hogy van egy kis probléma. A kollégáim nagy része még sohasem focizott más BCA-sokkal, és előzetes taktikai értekezleteket sem szerveztek, így elég hirtelen kellett dönteni a kezdőkről.

A meccs percekig kiegyensúlyozott volt, aztán sajnos az MT az első félidő végén két gyors gólt is rúgott. A BCA-s fiúk a második félidőben keményen küzdöttek, sikerült is szépíteniük, így 2:1-es végeredménnyel a Magyar Telekom jutott a döntőbe, a BCA pedig bronzmeccsre.

Következett a másik elődöntővel a Vodafone és a Telenor. Itt nem volt tanakodás, hiszen a Telenor csapata hétről hétre együtt játszik egy céges ligában, a Vodafone-osok közül pedig szubjektív alapon a legjobb(nak gondolt) játékosokat hívta meg az ott dolgozó menedzsment tag. Szinte az első pillanattól látszott: egy más lebonyolítás esetén ez lett volna az aranymeccs, így végül 5:1-es végeredménnyel a Voda jutott a döntőbe, a Telenor pedig a bronzmeccsre.

Laci sportszerűen felajánlotta a Telenor kapitányának, hogy pihenjenek nyugodtan, amennyit szükségesnek éreznek, ők viszont csak pár percet kértek és már kezdődött is a bronzmeccs. Az esélyesebb Telenor fáradt volt, a BCA-s fiúk viszont egy meccs alatt pont lemerevedtek, 4:0-ig csak kaptuk a gólokat. A meccs végére viszont elkezdett kialakulni, hogy ki kivel tud jól összejátszani, a Telenor figyelme pedig lankadt kicsit, talán a fáradtságtól, talán a nagy arányú előnytől, de végre a BCA-s fiúknak is sikerült helyzeteket kialakítani és gólokat lőni. 4:0 után 4:1; 5:1; 5:2; 5:3 volt az állás, és mivel addigra már azok is odaértek, akik sokáig dolgoztak, és már mindannyian meglátogattuk egyszer vagy többször a tűzoltókocsit, ahol hot-dogot és fröccsöt osztottak, ezért elég lelkesen szurkoltunk, minden BCA-s gólt nagy ováció fogadott még akkor is, ha nyilvánvaló volt, hogy a meccset idő hiányában már nem tudják megnyerni a fiúk.

A döntőt a Vodafone "profi" csapata játszotta a Magyar Telekom ellen, becsszó próbáltam követni, de idő után elveszítettük a fonalat a szurkolótársaimmal, hogy hány-nullra vezet a Voda, egy percig sem volt kérdés, hogy ki fog nyerni.

A bizonytalanságban lehet, hogy benne volt a már emlegetett tűzoltókocsi is, a fröccsről nem tudok sokat írni, de a hot-dogot kiemelném. Nem holmi strandos szétfőtt virsli volt a legolcsóbb buciban, hanem igazi street food, több féle virslivel, amik közelebb voltak a sült kolbászhoz, mint a menzás virslihez. Szerettem volna több féle kombinációt is megkóstolni, de annyira jóllaktam rögtön az elsővel, hogy nem ment.

A meccsek közben besötétedett, kicsit szomorúan állapítottam meg, hogy lassan vége a nyárnak, és pont ezért megpróbáltam minél jobban örülni ennek a langyos estének.

Még megvártam az eredményhirdetést, a BCA lett a negyedik, aminek két előnye is volt: egyrészt nem vádolhat minket senki azzal, hogy meghívtuk focizni az ügyfeleinket csak azért, hogy aztán jól megverjük őket, másrészt pedig így a fiúk nem kupát kaptak, hanem egy sajttortát. Persze csak viccelek, a fiúk mindent megtettek, hogy jobb eredményt érjenek el, volt és azóta is van nagy fogadkozás, hogy legközelebb nem mi leszünk az utolsók.

Az eredményhirdetés után én hazamentem, sokan még maradtak és megbeszélték a tanulságokat, de Laci azzal a hírrel jött haza, hogy azt látta: a konkurens mobilos cégek játékosai még így sem beszélnek egymással. Ami nekem azért érdekes, hiszen bizonyára lépten-nyomon egymásba botlanak, de ők tudják.

2016.08.26-28.

Sok szépet írtam még júniusban az amerikai nemzeti parkokról, úgyhogy most megpróbálok legalább annyit írni a tatai Fényes tanösvényről, mert legalább annyira szép és tanulságos volt.

Tatán augusztus 28-án jártunk, az előtte lévő két hétben nem sok érdekes történt. Szurkoltunk az olimpikonoknak, és számomra egy héttel tovább tartott a móka, hiszen az olimpia után egyből következett a felnőtt tájfutó világbajnokság. Amennyire csak tudtam, őket is követtem, akár munkaidőben is, több kollégát is sikerült rátapasztanom a monitorrra, tetszett nekik a GPS közvetítés.

26-án pénteken elutaztunk Győrbe és rendes borfesztiválozóhoz méltóan busszal mentünk be a belvárosba. Éppen kezdődött a Lou Bega és a Hermes House Band koncert, ami azért nem pont az volt, amire számítottunk, a műsor nagy részét a Hermes House Band adta. Lou Bega állítólag 10 számot énekelt, nem számoltam, a Kisalföld írta másnap. De ezek sem saját számok voltak, ami végülis nem meglepő, hiszen nagyjából két saját számát tudtuk felidézni, az egyiket elénekelte nagyjából harmadiknak, a Mambo Nr. 5-ot pedig vagy utolsónak, vagy ráadásnak, de arra tényleg nagyon sokat kellett várni.

Vasárnap tájfutottunk egyet Tatán, a vártól nem messze, a tópart melletti erdőben. Érdekes kombinációja volt ez a városi és az erdős tájfutásnak, legalábbis a részemről. Valamiért az aszfaltra való cipőmmel készültem, jó ötletnek tűnt, végülis Tata egy város. A 2. pont után, immár a parkerdőben arra gondoltam, hogy nem úton (ösvényen) megyek, hanem átvágok. A fák nem voltak sűrűek és valami nagy kerek levelű növény volt közte, nem tűnt lehetetlennek. 50 méter után meggondoltam magam, nem haladtam abban a borostyánban, inkább visszamentem az ösvényre és onnan kezdve ott is maradtam. Sűrű az úthálózat, mégis sikerült hibázni. De azzal vigasztaltam magam, hogy máskor is előfordult már, hogy a rövidtávú OB előtti versenyeken botrányosan rosszul megy a tájékozódás, babonának nem is rossz.

A futás után meglátogattuk a tanösvényt. Nem nagy az egész, talán másfél km volt az egész kör, amit a pallókon sétáltunk, de a sok tábláról sok újdonságot megtudtam. Például azt, hogy Tata környékén a dombok alatt annyi karsztvíz van, hogy egy időben abból akarták itatni Budapestet. Viszont a bányászati tevékenység miatt a források elapadtak, a lápok kiszáradtak, a helyükön fák nőttek. Aztán, amikor a bányákat bezárták, a víz visszatért, talán nem annyi, mint azelőtt, de azért sok fás részt elöntött. A tanösvény pallói is egy ilyen részen kanyarognak, gyakorlatilag a víz és a fák küzdelmét láthatjuk, ahol bár egyértelműen a víz áll nyerésre, mégsem szomorú, mert a kristálytiszta, folyamatosan cserélődő és állandóan 20-22 fokos vízben és környékén nagyon gazdag az élővilág. Állítólag különösen télen nagy a mozgás, hiszen a föld alól akkor is 20 fokos víz tör fel, a tavak nem fagynak be, az állatok pedig oda járnak inni, melegedni.

A pallók:

A víz hihetetlenül átlátszó:

Mégsem nagyon láttunk benne halat:

Madarakat annál inkább. Ezen a képen is van kacsa, csak alig látszik. Nem igazán érdeklődtek az emberek iránt.

Láperdő:

Látszik, hogy folyamatosan tör fel a víz a föld alól:

Tavirózsa:

A tanösvény után strandoltunk, csak ajánlani tudom, kivéve a bejárat melletti büfét, rengeteget kellett várni. A strand is használja a karsztvizet, van olyan medence is, ami gyakorlatilag egy pici tó, oda állítólag nem is töltenek mást. Gyönyörű átlátszó, és borzasztó hideg. Van persze rendes úszómedence és élménymedencék is, de én azért maradtam inkább a parton.

Egy valami nem derült ki számomra a helyszínen: honnan kapta a tanösvény és a tó a nevét? A wikipedia szerint az egyik forrásról a sok közül, amit a helyiek neveztek el fényesnek, mert a feltörő víz kvarchomokot hozott fel magával és a kialakuló tó ettől nagyon szépen csillogott.

2016.08.06-07. és 2016.08.13-14.

Az eredeti tervek szerint nem sokat pihenhettem volna a Hungária után, rögtön a következő hétvégére a Velencei-tavi Túratriatlonra voltam benevezve, mindenre elszánva annak érdekében, hogy újabb céges pontokat szerezzek a BSI Fut a cég! pontgyűjtő versenyében. Az időjárás viszont közbeszólt, az eseményt elhalasztották.

Szerencsére végül nem volt különösebben rossz idő, és bár végig ott volt a levegőben a hétvégén, hogy lecsap egy vihar, nem tette. Laci nem is halasztotta el a programját, elment pecázni, így egyedül ismerkedhettem az új szakácskönyvemmel, amit Laci szüleitől kaptam születésnapomra:

A Paráda-család megküzdött ezért a könyvért, alighanem én kaptam meg az egyik első példányt az országban. Kicsit izgulni kellett, mert júliusban még csak előrendelni lehetett, és a kiszállításra is kb. egy hetet ígértek. Végül a könyv a megbeszélt köszöntő napon megérkezett a kiválasztott Pick-Pack pontra, én pedig rettenetesen örültem neki.

Két receptet próbáltam ki: mangós-zöldséges csirkét és teljes kiőrlésű muffint. Finomak voltak, a magyar ízvilághoz képest különlegesek, de azért úgy állították össze ezt a könyvet, hogy majdnem mindent könnyen be lehet szerezni a hipermarketekben és azért számunkra is felismerhetőek a végeredmények.

Lacinak köszönhetően egy kifejezetten magyaros fogás is az asztalra került ezen a hétvégén, hiszen Laci 4 keszeggel tért haza, amiből kettőt kisütöttünk és majonézes salátákkal megettünk.

Sajnos egy kis baleset is történt, ami egy pár napra kétségessé tette a rövidtávú OB-val kapcsolatos reményeimet: bevertem a lábujjamat a küszöbbe. Ez eddig Andi specialitása volt, de most nekem is sikerült, nem volt kellemes. Szerencsére a hét közepén már érezhető volt a javulás, a hét vége felé pedig már az is látszott, hogy bár fájni fog az az ujj egy darabig, de a futást nem akadályozza. Elkezdődött az olimpia is, sokat szurkoltunk, egy-egy esélyesebb döntőért akár éjjel is felkeltünk.

A hét közepén az is világossá vált, hogy a hétvégén mindenképp lesz verseny a Velencei-tónál, a BSI előállt a túraduatlon távval, vagyis bevezettek egy olyan számot is, amiben nem kell úszni, így kevésbé függtek az időjárástól. Sajnos kifejezetten hűvös hetünk volt, a tó is lehűlt, így a triatlont vasárnapra tolták. Hétvégén már ismét sütött a nap, de a víznek még kellett volna egy kis idő, így több tájékoztatót is kaptunk arról, hogy hogy tudunk védekezni a vízben a kihűlés ellen.

Vasárnap Laci ismét pecázott, de én sem aludtam sokkal tovább, felpakoltam az Erikától kölcsönkapott bringát, Ribizlit és elindultam Kelenföld felé. Jó ötletnek tűnt személyvonat helyett IC-vel menni, ahol a kerékpárnak is kellett helyjegy, de ott helyben nem tudom, hogy hogyan szálltam volna fel és le, ha egy izmos apuka és a kalauz nem segít, Ribizli nagy is és nehéz is.

Érkezés után egy kicsit elkezdtem stresszelni, utoljára harmadikos koromban voltam duatlon versenyen, eléggé izgultam a depózás miatt. Hova tegyem a biciklit, mit hagyjak ott, hova tegyek váltóruhát, hova tegyek minden mást... Éppen ezeken gondolkoztam, amikor belebotlottam egy ismerősbe, Laci unokatestvére, Gabi várakozott egy bicikli mellett. Kiderült, hogy ő nem indul, a bátyja, Tamás viszont igen, ő éppen nevezni van. Örültem, hogy ismerősökbe botlottam, egy kicsit enyhült stressz. Tamás a duatlont választotta, úgyhogy nem várt meg, mint utólag kiderült, minden ellenőrzőpontra az elsők között érkezett, gyorsan végzett.

Kisakkoztam a pakolást, végül nem tettem be semmit a ruhatárba, ott hagytam mindet a biciklimen, szerencsére ez nem igazi triatlon volt, külön mérték az úszást és a bicikli-túra-bicikli idejét, a kettő között nyugodtan lehetett pihenni, készülődni. Átöltözés előtt még pont láttam a tömegrajtot, nem is bántam, hogy én nem a tömeggel indulok, hanem kicsit később.

A hideg víz ellen nem volt professzionális védelmem, csak jó vastagon bekentem magam az otthon található legzsírosabb testápolóval. A víz ugyan érezhetően hűvös volt, de azért nem elviselhetetlen, egyből be tudtam menni, nem kellett álldogálni és bátorságot gyűjteni és az úszás közben sem volt probléma, hideg volt a kezem, de nem kezdett zsibbadni az ujjam vége. Azért nem bántam, hogy vége, amúgy sem annyira szeretek élő vízben úszni.

Kényelmesen átöltöztem és elindultam biciklizni. Nagyjából 3 km-ig élveztem, aztán azért kiderült, hogy ugyan bármikor leúszok 1500 métert, bármikor letekerek 30 km-t és bármikor nekiállok egy 7 km-es túrának, így együtt azért nem kevés a táv. De tekertem szépen tovább, próbáltam nem foglalkozni azzal, hogy hányan suhannak el mellettem és gondoltam az igazi triatlonistákra, minden tiszteletem, nagyon kemény sport. Azt is próbáltam megjegyezni, hogy a verseny után mindenképp szóljak a családtagjaimnak, hogy ha egyszer a fejembe venném, hogy teljesítem az ironman-t, akkor semmiképp se engedjék!

Kb. 15 km biciklizés után ismét depo, most már rutinosan, és elindultam Pákozd utcáin a dombokra. A futás fel sem merült, túrázásra készültem és helyben sem gondoltam meg magam. Rögtön az elején találtam ezt az utcát:

Szép volt a kirándulás, főleg az első fele, csak nagyon fáradt voltam. Viszont végre meglátogattam az ingóköveket, már régóta fenn volt a listámon:

A biciklizés második fele már tényleg nagyon rosszul esett, de a BCA-s pontokért bármit. De az is igaz, hogy 2 pontért én ennyit még nem küzdöttem, nagyon elfáradtam a végére. Ribizli jól bírta, így pózolt a vízparton:

A nevezési díjban benne volt a gárdonyi strand használata délutánig, amit ki is használtam, különösen, hogy Tamás és Gabi is még ott voltak. A vízbe azért már nem kívánkoztam vissza, de azért ebédeltünk és beszélgettünk egy jót a fiúkkal, kicsit pihentem a hazaút előtt. Tamás ugyan felajánlotta, hogy elhoz engem is autóval, de amikor meglátta a bringát, akkor sajnos kénytelen volt visszavonni az ajánlatot. Az övé könnyű és kivehető az első kereke, Ribizliben semmi ilyen funkció sincs, esélytelen volt, hogy beférjen a csomagtartóba.

Nem gond, egyébként is vonatozásra készültem. Viszont délután bekövetkezett az, ami miatt reggel az IC-t választottam: a sok sportoló mind együtt szeretett volna visszatérni Budapestre, és bár nem tartottuk be a 2 kerékpár / kocsi szabályt, így is sok problémánk volt. Eltorlaszoltuk az utat, minden megállónál át kellett rendezni a kb. 15 biciklit, a kalauz hölgy morcos volt, hogy összekoszoljuk a nadrágját és a WC elérhetetlen volt. Még Gárdonyban a jegyvételnél megkérdezték tőlem, hogy van-e budapesti BKV bérletem, természetesen rávágtam, hogy van, de csak a vonaton raktam össze, hogy így olcsóbb jegyet kaptam és a bérlet természetesen nincs nálam. Nem volt belőle probléma, de amikor minden feszültség tetejében a Budapest előtti utolsó állomáson egy kerekesszékes úr is megpróbált felszállni, akkor úgy döntöttem hogy elég volt, inkább tekerek. Az utasok nagy örömére végigtoltam a biciklit a kocsin és a következőnél, Budatéténynél leszálltam és a Camponától hazabicikliztem.

Laci két ponttyal várt, szerencsére már szépen fel voltak szeletelve. Végre lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljam a nagymamám egyik specialitását, az ecetes rántott halat. 6 patkót kaptam erre a célra, és szerintem jól sikerült. Türelmesek voltunk, csak napokkal később, szerdán kóstoltuk meg, természetesen annyira nem lehetett jó, mint a mamáé, de az éttermi verziót azért megközelítette.

2016.08.04.

A Hungária Kupáról hazaérve csütörtökön úgy beszippantott a munka, hogy teljesen elfelejtettem a WUOC váltót és az online szurkolást. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy megérdemlik a fiúk-lányok, hogy egy pár szóban megemlékezzünk az egyetemi VB utolsó számáról is.

Az mtfsz.hu beszámolója szerint a lányoknál mindkét csapat első futója az addigra kialakul üldöző bollyal érkezett, a második futóknál az egyik váltónk feljött, a másik pedig nagyjából tartotta a helyezését. A harmadik futók szintén nagyjából tartották a helyezéseket, így a 9. ill. a 18. helyen értek célba. A váltónál minden országból csak a jobbik eredmény számít, így a 9. hely lett a végleges.

A fiúknál nagyobb volt a dráma, az első futók 20-on kívül érkeztek, amit a második körben az A-váltó felhozott a 20. helyig. A harmadik futóknál Bakó Áron 7 helyet jött volna előre, de sajnos az egyik kombinációban rossz pontot fogott, így az A-váltó eredménye érvénytelen. A B-váltó a 24. helyen ért célba, ami bajnoki helyezésben a 18. helyet jelenti.

Fotó a csapatról az mtfsz.hu-ról:

2016.08.03.

Elérkezett a Hungária Kupa utolsó napja, a vadászrajtos középtáv. A helyszín Jávorkút volt, ami elég messze van Miskolctól, és az egyetemi VB futamai miatt ismét délután futottunk.

Kényelmesen reggeliztünk, összepakoltunk, kiköltöztünk a kollégiumból, én közben maximumra töltöttem az összes kütyümet és az utolsó utáni pillanatig töltőn hagytam őket, hogy tudjam követni a WUOC középtáv online eredményeit, majd elindultunk bepótolni a diósgyőri vár megtekintését.

Megérte, nagyon szépen felújították. Néhány részen megmaradt kicsit romosnak, jól látszik, hogy milyen lehetett eredeti korában. Van viszont olyan torony, amit inkább megerősítettek és fel lehet menni a tetejére körülnézni. A belső udvarból nyíló kis termekben van a kiállítás, szerintem mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt, nekem a hölgyek ruhái, a középkori konyha és a patika/boszorkánykonyha tetszett a legjobban. De voltak ott fegyverek, térképek, a vár története, kocsma, kápolna... A kápolnában állítólag szoktak esküvőt is tartani, szép lehet, de 15-20 vendégnél több ránézésre nem fér be. A termekben van interaktív tájékoztató tábla, sok olvasnivalóval, még több képpel és játékokkal, a család szerencséjére a legtöbbhöz nem fértem hozzá, különben maradtunk volna estig.

Így néz ki a vár és a környéke:

Közben Jávorkúton már javában tartott az egyetemi VB középtávú versenye, a telefonom szerint éppen Baumholczer Máté haladt nagyszerű részidőkkel a pályán. Ami a környket és a célterületet illeti, az autóból kiszállva az első pillantásra csak azt láttuk, hogy már megint nagyon hosszú a befutó és emelkedik is, még a válogatott egyetemista tájfutók is küzdenek vele. Egy pillanatra sajnáltam őket, aztán tudatosodott, hogy eddig egyik nap sem építettek új célt a kísérőversenynek, úgyhogy én is ott fogom felküzdeni magam a saját pályám végén.

Legjobb magyar helyezések nőknél 15. (Viniczai Csenge), férfiaknál 8. (Baumholczer Máté), és Mátéról egy fotót is sikerült készíteni:

Az egyetemisták után délután következtünk mi, Hungáriások. Kár, hogy a második napon diszkóztam Lillafüreden, kivételesen nem volt túl erős a BR, még én is belefértem volna a vadászrajt limitbe, vagyis a 4 nap alapján kevesebb, mint 40 perc hátrányom lett volna az elsőtől. Így, érvénytelen eredménnyel a mezőny végéről indultam és nem kellett izgulnom semmi miatt.

Sajnáltam, hogy nem indulhattam időkiegyenlítéssel. Kis számolgatás és becsülgetés után valószínűleg az ötödik-hatodik helyen álltam volna, kellően távol a dobogótól, de azért nem túl messze tőlem rajtoltak volna ellenfelek. Még úgy is sajnálom, hogy tudom magamról: nem vagyok jó az ilyen kiélezett versenyhelyzetekben. Valószínűleg rosszul jöttem volna ki a dologból, valószínűleg elidegeskedtem volna, rossz döntéseket hoztam volna és/vagy elrontottam volna a kivitelezést, de érdekes lett volna kipróbálni, hogy mire megyek ezzel a mezőnnyel, ezzel a tereppel és ezzel a pályával. Így viszont gyakorlatilag egyedül futhattam, minden tét nélkül és meglepően jól sikerült ez az utolsó nap, negyedik lettem és még ebben a nem kifejezetten erős mezőnyben is sikerült 61,29 rangsorpontot szereznem, és ugye nekem minden évben a 60 fölötti átlag, vagyis a másodosztály a cél. A számolgatások-becsülgetések alapján az összetett dobogó még ezzel a jól sikerült utolsó futással sem lett volna meg, megnyugodhattam.

Jól éreztük magunkat a Hungária Kupán, nekem feldobta, hogy ott volt helyben egy világverseny is. Egy hátránya volt, mégpedig az, hogy többször is délután kellett futni, ami érezhetően nem a szokásos időpont volt, és az, hogy mivel nem maradtunk csütörtökre, a bónusznapra, ezért az 5. versenynap után nagyon későn értünk haza.

2016.08.02.

Végre ismét mi futottunk délelőtt. Ez a reggeli kelésnél még nem volt akkora öröm, de a pályán azért éreztük a különbséget, és hogy azért ez lenne a szokásos.

A terep az előző napi másik fele volt, normáltáv, és anyának igaza lett, a női BR azért nem szakadt meg. Kicsit tovább tartott, de azért nem éreztem olyan rettenetes nagy különbséget az előző napi középtávokhoz képest. Igaz, mi egész barátságos pályát kaptunk, Laci szegény két horhost túrt fel, az elsőt balról jobbra, aztán némi mászás után a másikat jobbról balra. Nem annyira élvezte.

Az egyetemista VB-n aznap sprint váltó volt a program, ezt sajnos kihagytam, mert pont akkorra kaptunk időpontot Petitől és Ilditől, Laci miskolci barátaitól. Azért telefonon követtem az eseményeket, a brit váltó gyorsan az élre állt és végül ők is nyertek, a magyarok egy jó kezdés után sajnos visszaestek, így miattuk sem kellett izgulni, végül a 11. helyen végeztek. Azért kicsit sajnálom, hogy nem láttam, állítólag volt kivetítő is. Jó lett volna látni, hogy hogyan tud működni egy tájfutó közvetítés egy magyar város főterén.

Néhány kép Máthé Istvántól:

Este aztán következett a nap fénypontja, a sörváltó.

Aki nem ismerné, a szabályok:

• Minden csapat 2 főből áll, ők egymást váltva teljesítenek egy-egy nem túl hosszú tájfutó pályát.
• A verseny tömegrajttal indul, vagyis a célba érkezés sorrendje egyben az eredmény is.
• Az első fordulóban az összes csapat részt vesz. 
• A rajtjelre a csapatok első tagjai megisznak egy korsó sört, majd teljesítik a pályát
• Váltás után a második csapattag is megiszik egy sört, aztán ő is fut egyet.
• Versenyenként változik, de az első futam után általában kieséses szakasz következik. Minél tovább benn marad egy csapat a versenyben, annál több sört iszik.

Ez a sörváltózás egy viszonylag friss, néhány éves találmány, nem is veszi magát túl komolyan, ezért a szabályok rendszeresen változnak. A Hungária Kupa sörváltó néhány extra szabálya a fentiekhez képest:

• A selejtező futam 2x2-es váltó volt, vagyis minden csapattag kétszer sörözött és kétszer futott, az eredmény a negyedik pálya teljesítése után alakult ki.
• 8 csapat jutott a középdöntőbe, a kiesettek egy egy körös helyosztó futáson vehettek részt. Tehát mindenki legalább 3 sört megivott és háromszor futott.
• A középdöntőből egy egy körös versenyen négy csapat jut a döntőbe, a többieknek helyosztó. Még az 5-8. helyezettnek is 4 futás és 4 sör.
• A döntő futam ismét 2x2-es váltó, ráadásul a második kör előtt két korsó sört kell meginni. Ez 6 korsó sört és 6 futást jelent az 1-4. helyezett számára.
• Az egész versenyt este rendezték, sötétben, fejlámpával.

Bevallom, mi csak a selejtezőt néztük meg, azt sem egészen végig, aztán elmentünk aludni.

A rajtjel idé Scooter Fire című művéből a címadó sor első elhangzása volt, a verseny első pillanatai (fotók szintén Máthé Istvántól):

Az egyik pálya:

Láttunk néhány nagyon érdekes átkelést ezen a korláton:

A verseny további leírása helyett következzen néhány sms, amit Andinak küldtem, hogy azért ő se maradjon le teljesen az eseményekről. Ami idézőjelben van, azt a speaker, Szlávik Zoli mondta.

21:11: Tudósítás: 2x2-es az első futam. Gréti is indul.

21:21: "És Császár Barbara kezdi meg a második korsó sörét, na lássuk... Eeeegy, keeeeettő... Mi? Már kifutott?" :-D I <3 Szlávik Zoli.

21:30: Úgy volt, hogy 8 csapat jut a középdöntőbe, 9-16 fut még egyet a helyosztón, a többieknek vígaszsör. De most a versenyelnök úgy döntött, hogy mindenki futhat a helyosztón (9-24). Biztos nagyon örülnek :-D

21:33: "Az orosz csapatnak vissza kell menni egy negyed órás megbeszélésre a holnapi középtávval kapcsolatban. Az edzőjük nem tudja, hogy itt vannak. Megvárjuk őket és nem áruljuk el." :-D

2016.08.01.

A Hungária Kupa harmadik napján ismét délután futottunk, így reggel kényelmesen, vekker nélkül kelhettünk.

Nekünk Lacival a poloska csípések most már nagyon viszkettek, szerencsére anyáék nálunk korábban ébredtek, akkor indultak bevásárolni, amikor mi még kávéztunk, és a gyógyszertárba is benéztek. A patikus ajánlásával hoztak nagy dózisú kálcium pezsgótablettát, Fenistlit és recept nélkülis antihisztamint.

A betegtájékoztatóban az szerepelet, hogy az antihisztamint este kell bevenni, ezért én kivártam, Laci viszont közölte, hogy őt nem érdekli, beveszi, mivel már fel van dagadva a kézfeje. Erős lehet az immunrendszere, hogy a csípések ilyen reakciót tudtak kiváltani, az enyémek csak bepirosodtak. A betegtájékoztatóban még az is szerepelt, hogy a gyógyszer szedése mellett lehetőleg ne fogyasszunk alkoholt, de esetleg egy pohár bor még belefér. Ez kicsit elszomorított, hiszen a tájfutásokon azért előszeretettel fogyasztunk verseny után egy korsó sört és/vagy este néhány rozéfröccsöt, és az első két napon ezt nélkülöznöm kellett a fogműtétem miatt. A seb már egészen begyógyult, erre most antihisztamint kell szednem. Mindegy, több is veszett Mohácsnál.

Az egyetemisták aznap a hosszútávú versenyüket futották, nem mentem ki még én sem, túl messze lett volna és a long sajnos még kevésbé érdekes a helyszínen. Annál izgalmasabb volt a wifi és az okoskütyük között több szálon követni az eseményeket a kollégiumból, egy kütyün hallgattam a speakert a célból, egy másik kütyün pedig követtem a rádiós pontokról a részidőket és azokat a futókat, akik kaptak GPS-t. Láttuk, hogy nem lesz könnyű a terep, és találgattuk, hogy a mi középtávú pályánkhoz vajon melyik részét fogják felhasználni.

A legjobb magyar helyezések végül a fiúknál és a lányoknál is egy-egy 13. hely lett, ügyesek voltak!

Amíg én a közvetítést követtem addig anya és apa egy fantasztikus lecsót készített a konyhában. A kollégiumi lecsófőzéssel egy probléma van: a folyosón elterjed az illata és a többiek is megkívánják. 

A mi pályáinkat végül a terep kevésbé barátságos részére vitték. Sok volt a világos zöld, de szerencsére azért át lehetett menni rajta, nem szúrt és nem kapaszkodott, szederrel nem nagyon találkoztunk. Viszont a "fehér" erdős részek is inkább jelöltek láthatóságot, mint futhatóságot, sok résznél volt tele a föld gallyakkal, ami nekünk, amatőröknek eléggé megnehezítette a haladást. Küzdős verseny volt, de csak középtáv, viszonylag gyorsan túl voltunk rajta. Nekem extra nehezítésként ott voltak a csípéseim, amik miatt elég nehezen viseltem minden pókhálót, amit elszakítottam és minden rovart, ami körülöttem zümmögött. Máskor sem öröm az ilyesmi, de akkor még a feladás is megfordult a fejemben.

Ezen a napon sajnos Andi szolgáltatta a nap tanulságát: gondold meg kétszer, hogy átmész-e a dupla villanyvezeték alatt, ha a környékén zöldet is mutat a térkép. Esetünkben sárga mezőt és azon zöld csíkozást kaptunk, szegény Andi majdnem beleragadt, igazi se előre, se hátra bozót nőtt a vezeték alá. De ő legalább nem diszkózott.

A szállásra vezető úton anya már az estét tervezgette, felvetette a kérdést, hogy nincs-e kedve valakinek átsétálni vele Miskolctapolcára. Nincs messze, csak 3 km. És ugyanannyi vissza. Én bevállaltam, éljenek a Pokémonok és egy sajtos-tejfölös lángos, ami végig ott lebegett a szemem előtt. Végül meg is találtam azt a kis büfét, amire még novemberről emlékeztem, amikor a Paráda-családdal jártunk ugyanott.

Kezdett kicsit gyanús lenni, hogy már túl vagyunk a verseny felén, teljesítettünk három futamot, de még nem vagyunk különösebben fáradtak. Tulajdonképpen ez a 6 km séta még pont belefért, az utolsó km-t talán már nem igazán kívántuk, de nem is lett tőle izomlázunk. A rozéfröccsök mellett emlékeztettük magunkat, hogy még csak két középtávú és egy sprint pályánk volt, és a negyedik napon vár ránk a normáltáv. Anya kicsit méltatlankodott amiatt, hogy a női 21BR pálya túl rövid és túl kevés szintet kapott az ő szenior pályájához képest, de mi Andival kevés megbánást mutattunk, jó az a BR egy ilyen nyaralós versenyen.

2016.07.31.

Délelőtt szurkoltam a Főiskolás és Egyetemi VB-n. Egyedül mentem csak ki, a célhoz ültem le. Kivetítő sajnos nem volt, Szlávik Zoli és egy bizonyos Wolfgang kommentárját lehetett hallgatni és volt egy eredményjelző. Ezt azért kiegészítettem a mobilos élő eredmények követésével.

Az eredményjelző tábla teljesen manuális volt, keményen dolgoztak az önkéntesek:

A verseny második felére megérkeztek a többiek is, itt nézőpontot váltottam: a lillafüredi pisztrángos büfé álló asztalától követtük tovább a versenyt. Igazából mindenhonnan lehetett pontokat, és így futókat látni. Két falat hal között statisztikát vezettünk arról, hogy hányan választják a füvön futást, és hányan az aszfaltot. Az aszfalt elméletileg kicsit gyorsabb, viszont bármikor eléd kerülhet egy turista.

A VB futam végén leszakadt az ég, szerencsére időben fedezékbe tudtunk húzódni a kisvasút megállójában. Szerencsére gyorsan elállt, csak a későn rajtoló VB résztvevők áztak meg, szegények.

Végül a lányoknál egy 13. és egy 17., a fiúknál egy 16. hely lettek a legjobb helyezések.

A délelőtti VB és a délutáni Hungária Kupa futam között elég sokat kellett várni, ami egyrészt jó volt, mert elvonult az eső, másrészt rossz, mert ahhoz azért nem volt elég jó az idő, hogy sétálgassunk. És nem is lett volna feltétlenül sportszerű, hiszen tudtuk, hogy mi pályáink is a függőkertet is érinteni fogják. Ráadásul aznap késői rajtidőm volt, 80 felett, már nagyon mondogattam, hogy nincs is kedvem futni, nem vagyok én erre ráhangolódva. Csak ültünk a megállóban, egy idő után elkezdtek érkezni a korán rajtolók, ráláttam néhány pontra és kifigyeltük azt is, hogy mindenki az aluljárón keresztül érkezik.

Mint kiderült, aznap anya kivételével mindenki a fehér szurkolói pólóját csomagolta el, én szurkolni, a többiek futni, de azért készítettünk egy egyenpólós fotót:

Lassan azért eljött az idő, el lehetett indulni a rajtba. Azt mondták előre, hogy át kell menni a kisvasút alagútján, és hogy kétszer 10 percre le is lesz zárva, úgy számoljuk a rajtba kijutás idejét, de azt nem tudtuk előre, hogy szinte végig a sínek mellett fogunk menetelni másfél km-t a rajtig. A alagút sötét és félelmetes volt, és én után sem voltam nyugodt, amíg el nem távolodhattam a sínektől. Szerencsére nem találkoztam a vonattal.

És végre futhattam. Izgatott voltam, hiszem Lillafüred egy nagyon érdekes terep, és különben is, a tájfutó stílusok közül még mindig a sprint szokott a legjobban menni, sokat vártam ettől a második futamtól és érzésre jól is ment, csak hát az emelkedők nehezemre estek, és éreztem, mint mindig, hogy sokkal, de sokkal gyorsabbnak kellene lennem.

Az esemény honlapján találtunk egy fotót, aminek a "Csilla itt még nem tudja, hogy hiába rohan, kihagyott egy pontot" címet adnám:

Általában szoktam érezni a sprint versenyeken, hogy mikor kell lassítani, és tulajdonképpen itt is megvoltak a jelek, a 12-esről rossz irányba futottam fel a nagy lépcsőn, és miután erre rájöttem, nagyjából véletlenül láttam meg a másik sarokban a 13-ast. Ezután valamiért a 15-ösre kezdtem koncentrálni, hogy vajon a falon kívül vagy belül van - kívül, vagyis alul volt, nagyszerűen odataláltam és nagyon elégedett voltam magammal, hogy rajtam aztán nem fognak ki. A 14-est pedig nem vettem észre.

A célban pont ott volt apa és Laci, nagy lelkesen mondtam nekik, hogy volt egy legjobb átmenetem! Apa megkérdezte, hogy ezt honnan látom, még lelkesebben kezdtem mutogatni, hogy onnan, hogy az a sor ki van vastagítva - és akkor Laci megkérdezte, hogy az egyik pont mellett miért nincs idő, az miért van kihúzva. Ő vette észre azt is, hogy ott van nagy betűkkel a papírom tetején, hogy DISQ, vagyis kizártak. Én ebből a célba érés után semmit sem vettem észre, alighanem tényleg kifutottam magam.

A hangulatunkon tovább rontott, hogy a poloskacsípések kezdtek egyre jobban kijönni rajtunk, viszketett, a karunk látványosan csúnya volt. Viszont itt még nem a gyógyszertári ügyeletben gondolkoztunk, hanem a Tescó-ban néztünk körül és találtunk is rovarcsípést enyhítő spray-t, valamennyit segített. Tényleg egyre ijesztőbben néztünk ki, ezért elhalasztottuk Laci miskolci ismerőseinek, Petinek és Ildinek a meglátogatását, tekintettel a pici gyerekeikre.

Este lenéztünk a tájfutó diszkóba, bár én mondtam, hogy én aznap egyszer már diszkóztam... A hangulat a szokásos volt, a fiatalok fociztak és frizbiztek, a felnőttek söröztek és csak nézték, hogy honnan van ezeknek ennyi energiájuk, a látványt az egyetemi VB versenyzői dobták fel, akik szintén egy-egy korsó regeneráló italt fogyeasztottak. A DJ próbálkozott, a táncparkett majdnem vagy teljesen üres. Állítólag kialakult a buli, minden nap láttunk eléggé fáradt sporttársakat, de mi egy-egy sör után elmentünk aludni.

2016.07.30.

"1. nap: A terep tszf. magassága 180-320 méter. Az erózió rendkívül tagolt domborzati formákat hozott létre, ahol a tájékozódás kiemelten nehéz (ezért használunk egy középtávú versenyen 1:4000-es méretarányú térképet). A kövek nem jellemzőek. Az erdő jelentős része zöld, a futhatóság és a láthatóság általában korlátozott. A terep megegyezik a 2014. évi Egyesületi Váltó OB terepével."

Ezt írták az értesítőben, kicsit izgatottan és idegesen vártuk az első napot. Végül nem volt olyan vészes, figyelni kellett, nem is mentünk hibátlanul. Azért BR-ben megtették nekünk azt a szívességet, hogy még annál is sűrűbbre rakták a pontokat, és így, ha nem is voltunk mindig pontosak, de nem is kevertünk nagyot. A zöld is zöld volt ugyan, de inkább sűrű vékony gallyak, nem pedig szeder. Akadályozott, de azért át lehetett jutni rajta, mert nem kapaszkodott.

A célban a szokásos Hungi-hangulat uralkodott:

Verseny után a szokásos kullancs-ellenőrzésnél vetem észre a csúnya piros foltokat Laci hátán. Mondta, hogy egész este csípkedte valami. Így, hogy említette, nekem is eszembe jutott, hogy elalvás előtt olyan érzésem volt, mintha mászkálna rajtam valami, de persze azt hittem, én vagyok a hülye. Hát nem, az ágyunk tele volt poloskákkal, mi pedig csípésekkel. Amikor ezt megemlítettük a portásbácsinak, elsőnek egy őszintének tűnő "assssztak*rva" hagyta el a száját, de lehet, hogy mégsem volt ez az eset olyan ismeretlen számára, mert azonnal mondta, hogy kaphatunk egy másik szobát.

Szombat kora délután volt, utólag nézve sajnos a csípések itt még nem viszkettek nagyon, ezért nem jutott eszünkbe gyógyszertárba menni valami kencéért. Estére ezt már nagyon bántuk, Laci véresre vakarta a karját.

De vissza a délutánhoz. Fürdés után, akkor még nagyon vidáman elindultunk a diósgyőri vár felé, ahol a méltán híres Kisgergely cukrászdában megkaptam a szülinapi sütimet:

A cukrászda közel van a diósgyőri várhoz, aminek külön örültünk, mert szerettük volna megnézni a Főiskolás-Egyetemi VB megnyitóját. És, ha már ott vagyunk, az egész várat. Végül csak a kirakodóvásárig jutottunk, mert hétvégén nem volt érvényes a kedvezményünk, a megnyitóról kiderült, hogy zártkörű, és a vár felső teraszát lezárják miatta, így semmiképp sem volt logikus megvenni a belépőt.

Hazafele úton megláttam egy "Két korsó eszpresszó" elnevezésű kocsmát, ami nagyon tetszett, néha tényleg úgy érzem, hogy jól jönne egy korsó kávé. A másik korsót felajánlottam Andinak.

Este még pezsgőztünk, és szurkoltunk annak a szerencsétlen kétségbeesett denevérnek, aki a kollégium folyosóján röpködött és majdnem leharapta Andi fejét.

2016.07.11-29.

Andi és Erika ismét lediplomázott, ezt egy kis grillezéssel ünnepeltük meg Győrben. Nem volt könnyű időpontot találni, mert így nyáron mindenkinek sok programja van, de végül megoldottuk, péntek este grillezés, szombaton pedig vissza is mentünk Pestre.

Szombat estére Andi tervezett éjszakai túrát, az egyetemétől, Piliscsabáról túráztunk volna be Budapestre, bő 20 km. De ezt a programot végül le kellett fújni az esős idő miatt, de Andi társasága azért szervezett valami összeröffenést fedett helyen, ezért visszamentünk Pestre. Mi Lacival bulizás helyett inkább megnéztük a Jégvarázst.

Viszont még szombaton Győrtől Pestig az autóban kiszámoltuk Andival, hogy MÁR CSAK 8 HÉT van a tájfutó Rövidtávú Országos Bajnokságig!!! És vadul tervezni is kezdtük, hogy ki mit fog edzeni, mit lehetne még ebből a nem egészen 2 hónapból kihozni.

Mi bevettük az étkezési reformokat is. Megszálltuk a budafoki piacot és bevásároltunk finom husikból és zöldségekből, és vasárnap főztünk.

A Győrből hozott maradék grillezett tökfélékből és a Záhonyból hozott maradék cukkiniból tökös rántottát:

Az igényspecifikáció ez volt Laci felé: "Főzz nekem valami húsos levest sok zöldséggel!"

A végeredmény kisebb félreértések miatt a tárkonyos raguleves és a palócleves szerelemgyereke lett:

És még a fagyasztóba is bekerült egy adag leveszöldség:

Készül a kölessel-darálthússal töltött cukkini:

 Párhuzamosan rákapcsoltam a futásra és az erősítésre is, a következő hétvégén pedig talán kicsit túlzásba is vittem.

Szombaton délelőtt olimpiai ötpróbázni mentem a szüleimmel. A 12 km-es túrára és a másfél km-es úszásra neveztem, elég sűrű időbeosztással. Ráadásul kicsit késve érkeztem, egyértelmű volt, hogy a túrát futva kell teljesítenem. A nagy kapkodásban elég nehezen tudtam értelmezni a térképet, ami googlemaps részletek voltak egy lapon, több túratárssal együtt elég nehezen teljesítettük az első kört. Gondolkoztam, hogy feladjam-e, de végül nekivágtam a második körnek is, ahol felhasználtam a Margitsziget helyismeretemet és csak az ellenőrző pontokhoz futottam oda a lehető legrövidebb úton. Összesen 10 km jött így össze, és még elértem az úszást.

Az úszás elég küzdős volt, kezdve azzal, hogy az első fordulónál jutott eszembe, hogy elfelejtettem tájékozódni, hogy mekkora a medence. 4 hossz után kinéztem az órára és megállapítottam, hogy 50 méter lesz az (vagy nagy bajban vagyok). Öten úsztunk a sávban, kettőt egész könnyen megelőztem, a másik kettőnél csak egy hajszálnyival voltam gyorsabb, nehezen engedtek el. Féltávnál azért élre álltam, de utána meg nem nagyon akartam lassítani, hogy nehogy a szememre vessék, minek előztem. Végül elsőnek végeztem a sávban - nem mintha verseny lett volna. De legalább láttam közelről olimpikonokat, Józsa Gábor már csak téblábolt, és Kiss Gergő rajtoltatott el minket.

Este részt vettem a Night Run 7 km-es távján, felszaladtunk a várba, aztán le a rakpartra, aztán vissza a Várkert Bazárba. Szerintem nem fogom megérteni, hogy miért úgy rajtoltatták az embereket, ahogy, ez így kicsit stresszes volt, de legalább a vár még mindig szép kivilágítva.

Vasárnap elmentem tájfutó edzésre a Hajógyári-szigetre, már építették a színpadokat, mi pedig a kerítéseket kerülgettük. Út közben gondoltam kicsit Erikára, akinek kb. akkor szállhatott fel a gépe Washington felé, ahol azóta megkezdte az 5 éves doktoriját.

Utolsó energiáimmal vasárnap még megcsináltam az erősítő edzést és nagyon örültem, hogy a 8 hétből az első ilyen jól sikerült.

A második hét is jól indult edzés szempontból, de aztán szerdán folytatódott a fogpótlásom egy kisebb "műtéttel", szabit most nem kellett kivennem, de azért pár napig nem ugráltam... Szurkoltam, hogy a Hungária Kupára rendbejöjjek.