2016.08.04.
A Hungária Kupáról hazaérve csütörtökön úgy beszippantott a munka, hogy teljesen elfelejtettem a WUOC váltót és az online szurkolást. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy megérdemlik a fiúk-lányok, hogy egy pár szóban megemlékezzünk az egyetemi VB utolsó számáról is.
Az mtfsz.hu beszámolója szerint a lányoknál mindkét csapat első futója az addigra kialakul üldöző bollyal érkezett, a második futóknál az egyik váltónk feljött, a másik pedig nagyjából tartotta a helyezését. A harmadik futók szintén nagyjából tartották a helyezéseket, így a 9. ill. a 18. helyen értek célba. A váltónál minden országból csak a jobbik eredmény számít, így a 9. hely lett a végleges.
A fiúknál nagyobb volt a dráma, az első futók 20-on kívül érkeztek, amit a második körben az A-váltó felhozott a 20. helyig. A harmadik futóknál Bakó Áron 7 helyet jött volna előre, de sajnos az egyik kombinációban rossz pontot fogott, így az A-váltó eredménye érvénytelen. A B-váltó a 24. helyen ért célba, ami bajnoki helyezésben a 18. helyet jelenti.
Fotó a csapatról az mtfsz.hu-ról: