2016.08.01.

A Hungária Kupa harmadik napján ismét délután futottunk, így reggel kényelmesen, vekker nélkül kelhettünk.

Nekünk Lacival a poloska csípések most már nagyon viszkettek, szerencsére anyáék nálunk korábban ébredtek, akkor indultak bevásárolni, amikor mi még kávéztunk, és a gyógyszertárba is benéztek. A patikus ajánlásával hoztak nagy dózisú kálcium pezsgótablettát, Fenistlit és recept nélkülis antihisztamint.

A betegtájékoztatóban az szerepelet, hogy az antihisztamint este kell bevenni, ezért én kivártam, Laci viszont közölte, hogy őt nem érdekli, beveszi, mivel már fel van dagadva a kézfeje. Erős lehet az immunrendszere, hogy a csípések ilyen reakciót tudtak kiváltani, az enyémek csak bepirosodtak. A betegtájékoztatóban még az is szerepelt, hogy a gyógyszer szedése mellett lehetőleg ne fogyasszunk alkoholt, de esetleg egy pohár bor még belefér. Ez kicsit elszomorított, hiszen a tájfutásokon azért előszeretettel fogyasztunk verseny után egy korsó sört és/vagy este néhány rozéfröccsöt, és az első két napon ezt nélkülöznöm kellett a fogműtétem miatt. A seb már egészen begyógyult, erre most antihisztamint kell szednem. Mindegy, több is veszett Mohácsnál.

Az egyetemisták aznap a hosszútávú versenyüket futották, nem mentem ki még én sem, túl messze lett volna és a long sajnos még kevésbé érdekes a helyszínen. Annál izgalmasabb volt a wifi és az okoskütyük között több szálon követni az eseményeket a kollégiumból, egy kütyün hallgattam a speakert a célból, egy másik kütyün pedig követtem a rádiós pontokról a részidőket és azokat a futókat, akik kaptak GPS-t. Láttuk, hogy nem lesz könnyű a terep, és találgattuk, hogy a mi középtávú pályánkhoz vajon melyik részét fogják felhasználni.

A legjobb magyar helyezések végül a fiúknál és a lányoknál is egy-egy 13. hely lett, ügyesek voltak!

Amíg én a közvetítést követtem addig anya és apa egy fantasztikus lecsót készített a konyhában. A kollégiumi lecsófőzéssel egy probléma van: a folyosón elterjed az illata és a többiek is megkívánják. 

A mi pályáinkat végül a terep kevésbé barátságos részére vitték. Sok volt a világos zöld, de szerencsére azért át lehetett menni rajta, nem szúrt és nem kapaszkodott, szederrel nem nagyon találkoztunk. Viszont a "fehér" erdős részek is inkább jelöltek láthatóságot, mint futhatóságot, sok résznél volt tele a föld gallyakkal, ami nekünk, amatőröknek eléggé megnehezítette a haladást. Küzdős verseny volt, de csak középtáv, viszonylag gyorsan túl voltunk rajta. Nekem extra nehezítésként ott voltak a csípéseim, amik miatt elég nehezen viseltem minden pókhálót, amit elszakítottam és minden rovart, ami körülöttem zümmögött. Máskor sem öröm az ilyesmi, de akkor még a feladás is megfordult a fejemben.

Ezen a napon sajnos Andi szolgáltatta a nap tanulságát: gondold meg kétszer, hogy átmész-e a dupla villanyvezeték alatt, ha a környékén zöldet is mutat a térkép. Esetünkben sárga mezőt és azon zöld csíkozást kaptunk, szegény Andi majdnem beleragadt, igazi se előre, se hátra bozót nőtt a vezeték alá. De ő legalább nem diszkózott.

A szállásra vezető úton anya már az estét tervezgette, felvetette a kérdést, hogy nincs-e kedve valakinek átsétálni vele Miskolctapolcára. Nincs messze, csak 3 km. És ugyanannyi vissza. Én bevállaltam, éljenek a Pokémonok és egy sajtos-tejfölös lángos, ami végig ott lebegett a szemem előtt. Végül meg is találtam azt a kis büfét, amire még novemberről emlékeztem, amikor a Paráda-családdal jártunk ugyanott.

Kezdett kicsit gyanús lenni, hogy már túl vagyunk a verseny felén, teljesítettünk három futamot, de még nem vagyunk különösebben fáradtak. Tulajdonképpen ez a 6 km séta még pont belefért, az utolsó km-t talán már nem igazán kívántuk, de nem is lett tőle izomlázunk. A rozéfröccsök mellett emlékeztettük magunkat, hogy még csak két középtávú és egy sprint pályánk volt, és a negyedik napon vár ránk a normáltáv. Anya kicsit méltatlankodott amiatt, hogy a női 21BR pálya túl rövid és túl kevés szintet kapott az ő szenior pályájához képest, de mi Andival kevés megbánást mutattunk, jó az a BR egy ilyen nyaralós versenyen.