2016.08.26-28.

Sok szépet írtam még júniusban az amerikai nemzeti parkokról, úgyhogy most megpróbálok legalább annyit írni a tatai Fényes tanösvényről, mert legalább annyira szép és tanulságos volt.

Tatán augusztus 28-án jártunk, az előtte lévő két hétben nem sok érdekes történt. Szurkoltunk az olimpikonoknak, és számomra egy héttel tovább tartott a móka, hiszen az olimpia után egyből következett a felnőtt tájfutó világbajnokság. Amennyire csak tudtam, őket is követtem, akár munkaidőben is, több kollégát is sikerült rátapasztanom a monitorrra, tetszett nekik a GPS közvetítés.

26-án pénteken elutaztunk Győrbe és rendes borfesztiválozóhoz méltóan busszal mentünk be a belvárosba. Éppen kezdődött a Lou Bega és a Hermes House Band koncert, ami azért nem pont az volt, amire számítottunk, a műsor nagy részét a Hermes House Band adta. Lou Bega állítólag 10 számot énekelt, nem számoltam, a Kisalföld írta másnap. De ezek sem saját számok voltak, ami végülis nem meglepő, hiszen nagyjából két saját számát tudtuk felidézni, az egyiket elénekelte nagyjából harmadiknak, a Mambo Nr. 5-ot pedig vagy utolsónak, vagy ráadásnak, de arra tényleg nagyon sokat kellett várni.

Vasárnap tájfutottunk egyet Tatán, a vártól nem messze, a tópart melletti erdőben. Érdekes kombinációja volt ez a városi és az erdős tájfutásnak, legalábbis a részemről. Valamiért az aszfaltra való cipőmmel készültem, jó ötletnek tűnt, végülis Tata egy város. A 2. pont után, immár a parkerdőben arra gondoltam, hogy nem úton (ösvényen) megyek, hanem átvágok. A fák nem voltak sűrűek és valami nagy kerek levelű növény volt közte, nem tűnt lehetetlennek. 50 méter után meggondoltam magam, nem haladtam abban a borostyánban, inkább visszamentem az ösvényre és onnan kezdve ott is maradtam. Sűrű az úthálózat, mégis sikerült hibázni. De azzal vigasztaltam magam, hogy máskor is előfordult már, hogy a rövidtávú OB előtti versenyeken botrányosan rosszul megy a tájékozódás, babonának nem is rossz.

A futás után meglátogattuk a tanösvényt. Nem nagy az egész, talán másfél km volt az egész kör, amit a pallókon sétáltunk, de a sok tábláról sok újdonságot megtudtam. Például azt, hogy Tata környékén a dombok alatt annyi karsztvíz van, hogy egy időben abból akarták itatni Budapestet. Viszont a bányászati tevékenység miatt a források elapadtak, a lápok kiszáradtak, a helyükön fák nőttek. Aztán, amikor a bányákat bezárták, a víz visszatért, talán nem annyi, mint azelőtt, de azért sok fás részt elöntött. A tanösvény pallói is egy ilyen részen kanyarognak, gyakorlatilag a víz és a fák küzdelmét láthatjuk, ahol bár egyértelműen a víz áll nyerésre, mégsem szomorú, mert a kristálytiszta, folyamatosan cserélődő és állandóan 20-22 fokos vízben és környékén nagyon gazdag az élővilág. Állítólag különösen télen nagy a mozgás, hiszen a föld alól akkor is 20 fokos víz tör fel, a tavak nem fagynak be, az állatok pedig oda járnak inni, melegedni.

A pallók:

A víz hihetetlenül átlátszó:

Mégsem nagyon láttunk benne halat:

Madarakat annál inkább. Ezen a képen is van kacsa, csak alig látszik. Nem igazán érdeklődtek az emberek iránt.

Láperdő:

Látszik, hogy folyamatosan tör fel a víz a föld alól:

Tavirózsa:

A tanösvény után strandoltunk, csak ajánlani tudom, kivéve a bejárat melletti büfét, rengeteget kellett várni. A strand is használja a karsztvizet, van olyan medence is, ami gyakorlatilag egy pici tó, oda állítólag nem is töltenek mást. Gyönyörű átlátszó, és borzasztó hideg. Van persze rendes úszómedence és élménymedencék is, de én azért maradtam inkább a parton.

Egy valami nem derült ki számomra a helyszínen: honnan kapta a tanösvény és a tó a nevét? A wikipedia szerint az egyik forrásról a sok közül, amit a helyiek neveztek el fényesnek, mert a feltörő víz kvarchomokot hozott fel magával és a kialakuló tó ettől nagyon szépen csillogott.