2016.06.22. - 2016.07.10.

Kedd este érkeztünk meg Amerikából és szerdán már mentünk dolgozni. Mert kemények vagyunk.

A jetlag mosz is máshogy hatott ránk. Laci szerdán volt kikészülve, de tudott aludni és fokozatosan egyre jobban érezte magát. Én szerdán álmos voltam ugyan, de azért tudtam dolgozni, legalábbis annyira, amennyire bő két hét szabi után a motivációm engedte. Aztán szerdáról csütörtökre nem igazán tudtam aludni, úgyhogy végül mindkettőnknek kellett a hétvége, hogy kicsit összeszedjük magunkat.

Pénteken nekem, hétfőn pedig Lacinak volt értékelése a BCA-ban. Egyik sem sikerült túl jól, különböző okokból, úgyhogy ezzel a mézesheteknek hivatalosan is vége lett, nagyon gyorsan vissza kellett térnünk a földre. Azóta rengeteget dolgozunk és várhatóan az egész félév ilyen lesz. Csütörtökön azért még elmentünk sushizni, kihasználva Laci nevét és a wasabi névnapi akcióját.

Azért a hétvégék egyelőre még munka-mentesek, ezt igyekszünk is kihasználni.

Az egyik hétvégén elmentünk a Rukkel-tóhoz, jött velünk Erika is. Kiderült, hogy neki is van parája, mint nekem a lépcsőn lefele sétálni, mégpedig a csúszdák. És a Rukkel-tónál csúszdából van bőven. Még egy olyan is van, amin csak pólóban szabad lecsúszni. Az óvatosság oka valószínűleg az, hogy ez egy zárt csúszda, ami feketére van festve és biztos nagyon felmelegszik a napsütésben, de teljesen biztosat nem tudtunk Erikának mondani. Azért összeszedte minden bátorságát és feljött velünk. "Szerencsére" a sorban előttünk álló társaság hölgy tagja úgy gondolta, hogy azzal fogja szórakoztatni a barátait, hogy sikítozik csúszás közben, mert az olyan jól visszhangzik. Erika mosolya nem volt teljesen őszinte... de aztán személyesen is meggyőződött róla, hogy a csúszda nem veszélyes, és ő sem érti pontosan, hogy mire kellett a póló.

Július második hétvégéjén, mint az utóbbi években mindig, Baján voltunk a halfőző fesztiválon. Laci barátai közül idén Istvánék tartottak velünk, ők már rutinos fesztiválozók, ott voltak már tavaly is. A szokásos péntek esti Bad Times koncert Laci és István számára kicsit elhúzódott, de a tűzgyújtásra összeszedték magukat. Én meg futkostam, mint a mérgezett egér, próbáltam az időt igazságosan megosztani Laciék, a szüleim, a testvéreim és a bajai rokonok között. A helyzetet nehezítette, hogy idén két helyen sikerült szállást foglalni, mi négyen egy középiskolai kollégiumban aludtunk, anyáék és Andiék pedig a szigeten. Jó volt a szállásunk, egész csendes, csak sajnos 6-tól minden egész órában és néha félkor is megszólaltak a harangok valamelyik templomban. De összességében jól sikerült a fesztivál, pénteken jót ugráltunk a koncerten, szombaton meglátogattam a szülőket-tesókat a szigeten, délután tudtam segíteni az előkészületekben, apa halászleve isteni finom lett, vasárnap fürödtünk a Sugóban, ebédeltünk a parton (jó hosszan, a hihetetlenül lassú kiszolgálás miatt), délután pedig volt időm részletesen elmesélni az amerikai utazást Lacinak és Tündének.

2016.06.20.

Hétfőn már a hazautazásra koncentráltunk. A utah-i szálláson maradtunk 11-ig, ami nevadai idő szerint még mindig csak délelőtt 10 óra.

Las Vegas bő két óra volt autóval. A saját és utastársaink érdekében úgy döntöttünk, hogy a repülés előttre már csak légkondis programot szervezünk. Valószínűleg jó döntés volt, az autó hőmérője rekordot döntött és egy rövid ideig 117 Fahrenheitet mutatott. A vegasi szabadtéri hőmérők ebből csak 108-at ismertek be, de az is picivel 42 fok fölött van. A koponyeg.hu így ismerte fel a hollétemet és ilyen időt jósol:

Az első utunk egy cipőboltba vezetett, mert eszembe jutott, hogy sajnos a Saucony kivonul Magyarországról, az én cipőm pedig lassan cserére szorul. Outletben sajnos nem láttam Saucony-t, és ez így elég drága volt, de nagyon kényelmes és nagyon vagány cipőt sikerült szerezni.

Utána átmentünk abba az outletbe, ami a legközelebb van a reptérhez. Laci vett néhány leértékelt Tommy Hilfiger pólót, ebédeltünk, aztán lassan indulhattunk is leadni az autót.

Most már a reptér wifijét használva írok, minden simán ment, gyors volt a check-in és a biztonsági ellenőrzés, és a kaput is megtaláltuk. Még kb. fél óra, amíg megkezdik a beszállítást, aztán irány Zürich, onnan pedig Budapest.

2016.06.19.

Vasárnapra, az utolsó kirándulós napra a Zion nemzeti parkot választottuk.

Kicsit nehezen indult a nap, mert nem elég, hogy mostanra már tökéletesen átálltunk az itteni időszámításra és már nem ébredünk fel hajnalban, ráadásul Utah államban egyáltalán nem állítják át nyáron az órát, így van egy óra eltérés Arizónához, Nevadához és Kaliforniához képest. Így a kényelmes 7:20-as ébredéskor valójában helyi idő szerint már 8:20 volt, a szokásos kényelmes kávézgatásnak és irogatásnak pedig az vetett véget, amikor Laci felhívta a figyelmemet, hogy esetleg igyekezhetnék kicsit, mert csak 9:30-ig van reggeli. Még jó, hogy ő figyelt, én 10:30-ra emlékeztem.

Én még reggeli után mentem zuhanyozni, akkor pakoltam össze, a parkig egy órát kellett autózni, a parkolástól két parkbusszal utazni, úgyhogy már majdnem egy óra volt, mire nekivághattunk a kiválasztott Angel's Landing (angyalok leszállóhelye) túrának. Oda másztunk fel:

Időm most lenne, viszont kevés kép készült. A túra oda-vissza 8,7 km és 453 méter szintet kell leküzdeni, vagyis elméletileg könnyebb, mint az eddigiek, de az utolsó fél mérföld (800 méter) a csúcsig... Laci üzeni Erzsinek: "erőteljes jézusmária". Meredek - OK. Sziklákon kell mászni - nem örülök, de OK. Láncokba kell kapaszkodni - OK, még örülnék is neki... ha nem ugyanott kellene lejönni!!! Na, az nagyon nem OK. A Rám-szakadék is egyirányú, pedig hol van az nehézségben ehhez az úthoz képest.

Azért összeszedtem minden bátorságom, és felmásztam, viszont fotózás helyett most erősen kapaszkodtunk és koncentráltunk. Ez volt a kilátás:

És ez volt az út. Elfáradtunk, de végül nem voltam annyira betojva lefelé sem, mint amennyire feltételeztem magamról. Én, aki egy meredekebb lépcsőnél már keresi a korlátot (nem tériszonyom van, hanem félek nagyokat lépni lefele...)

2016.06.18.

Szombaton a meglepően bőséges reggeli után siettünk vissza a szobánkba, hogy megnézhessük a meccset. Az első pár percben egész elégedettek voltunk, hogy milyen felkészült a riporter, egész szépen ejti a magyar játékosok nevét, de aztán körvonalazódott, hogy ő erősen az izlandiaknak szurkol, mert szegénykék, még sohasem nyertek EB meccset. Hát, végül most sem.

A meccs után nagyon gyorsan kellett kijelentkeznünk, és már indultunk is a közeli Antelope kanyonhoz, ami egy két részből álló, homokkőbe vájt "folyosó". Mi az alsó szakaszát választottuk, aminek az alja szélesebb, mint a teteje, vagyis kicsit olyan, mintha egy barlangban mennénk, de néha mégis meglátjuk az eget.

Sokat kellett várnunk, mert a hely szűkössége miatt csak vezetett csoportokban lehet a kanyont látogatni. Az egész kb. 400 méter, mégis eltöltöttünk másfél órát, egyrészt, mert csak lassan lehetett haladni az előző csoportok miatt, másrészt, mert fotóztunk.

Homokkő kívülről:

Így bújkáltunk a sziklák között:

A vezetőnk szorgalmasan készítette rólunk a fotókat és segített olyan szűrőket beállítani a fényképezőgépeken/ telefonokon, amikkel a sziklák a valóságnál is vörösebbnek tűntek. Itt látszik a különbség:

Sokszor nehéz eldönteni, hogy egy kép álló vagy fekvő:

Az oroszlán:

Létra a vörös filterrel:

Egymást fotózzuk:

Az egyik kanyar ilyen szűk volt, persze csak az alja:

Felfelé fotózva néhány szikla lila lett a képeken. Ez már tényleg csak optikai csalódás, filterek nélkül:

Még néhány közös kép a vezetőnknek köszönhetően:

A kanyon vége, alig látszik a kijárat:

2015.06.17.

Bár nagyon menő a szállásunk, net most is csak a recepció környékén van. Állítólag a környék hegyei miatt ilyen gyenge a jel. Szerencsére a szobánkban a TV-n találtunk egy adót, ami közvetíti az európai meccseket is, úgyhogy hatalmas képernyőn fogjuk nézni a magyarok küzdelmét Izlanddal.

Addig is, néhány kép:

Kilátás a szállásról:

2016.06.16.

Ha valamit az amerikaiak maguk is "nagy"-nak neveznek el, az tényleg nagy...

Bright Angel (Fényes Angyal) túraút, a 3 mérföldes pihenőig mentünk le, valamivel több, mint 600 méter mélységbe. Utána a peremen utaztunk oda-vissza a park ingyenes ingabuszaival.

2016.06.15.

Elég gyenge a net, és ahhoz is ki kellett ülnöm a recepció elé, úgyhogy csak nagyon röviden a szerdai program:

Hoover-gát

66-os út

Barbecue vacsora a 66-os út melletti Williams-ben, egy nagyon retró éteremben

2016.06.14.

Lépések: 9145

"Emeletek": 25

(Kezdem azt gondolni, hogy hosszabb autózásnál egyes zöttyenéseket is lépésnek/emeletnek számol a telefon.)

Kedd reggel a magyar meccsel kezdtünk. Leszaladtam a hotel kajás szintjére, vettem fejenként két McReggeli jellegű szendvicset és magamnak egy kávét, felvittem, kitettük a "ne zavarj" táblát és visszabújtunk az ágyba - egy-egy tablettel felszerelkezve. Nem volt könnyű olyan oldalt találni, ahol láthattuk is a meccset, pár perc után mindig megszakadt a közvetítés. De szerencsére volt egy olyan stream, ami csak hangot adott, szerencsére legalább az stabilan működött.

Meccs után újabb 2,5 órás autózásra indultunk, a cél a Death Valley, vagyis a halál völgye. Miután kikeveredtünk Vegasból, ha jól számoltam, 3 kanyart kellett megtenni a látogató központig, az első kettőt balra, a harmadikat jobbra. Két kanyar között 30-130 km (szinte teljesen) egyenes út a sivatag közepén. Eddig csak én stresszeltem folyamatosan azon, hogy lesznek-e elég gyakran benzinkutak, de ezúttal Laci is úgy látta, hogy a biztonság kedvéért álljunk meg a második balkanyarnál és tankoljuk tele a kocsit, hiába van még félig. A benzinkút közel lehet az 51-es körzethez, mert minden UFO tematikájú volt:

A nemzeti parkhoz közeledve egyre emelkedett a hőmérséklet, 99 Fahrenheitnél kicsit stagnált, már azt hittük, hogy az autó nem is tud háromhegyű számot mutatni. De aztán persze tudott, sikerült dokumentálni a kereken 100 Fahrenheit-et és persze aznapra még messze nem ez volt a legnagyobb érték.

Az első megálló a Zabriskie kilátópont volt, ahol a homokdűnéket lehetett megcsodálni. Nagyon meleg volt és forró szél fújt. A helyzet komolyságát mutatja, hogy napszemüveget és baseball sapkát húztam, pedig egyiket sem szoktam. Gondoltam, csinálok egy selfie-t, de a szokásosra sikerült: kidugom a nyelvem a nagy igyekezetben.

A kilátó után nem sokkal bekanyarodtunk A Völgybe. Lapos, száraz, sós, a két oldalán hegyek. Fogadtunk, hogy vqajon mennyi lesz a legmasabb mért hőmérséklet, én 113-at mondtam, Laci 115-öt. Csak hogy kipróbáljuk, letértünk egy párszáz méterre az aszfaltozott útról, és megnéztük az ördög golfpályáját. Ez a rész olyan göröngyös, hogy csak az ördög tud ott golfozni.

Az "off-road" kalandot gyorsan le is zártuk, ez egy vastag dózerút volt, még van a völgyben két fokozat, a "csak magas felfüggesztésű járműveknek" és a "csak négykerék meghajtással" - egyikhez sem kaptunk kedvet.

A fő látványosság Badwater, ami az északi félteke legmélyebben fekvő pontja, 85 és fél méterrel a tengerszint alatt voltunk. A tájékoztató tábla szerint ilyen mély medence csak nagyon száraz helyeken tud kialakulni, máshol az eső, pára, nedvesség feltölti a mélyedéseket és tó alakul ki. Itt csak néhány forrás tör fel, ami hozza a föld belsejéből az ásványokat, de lefolyója nincs, minden a völgyben marad. Állítólag azért vannak tavak is, amikben különleges halfajok élnek, olyanok, amik alkalmazkodtak a tengernél 4-6-szor sósabb vízhez és a 40 fok feletti hőséghez. Mi csak egy kis pocsolyát láttunk hal nélkül.

A visszafele úton kiderült, hogy ki nyerte a hőmérséklet-totót. Bár Badwaternél "csak" 110 Fahrenheit, vagyis valamivel több, mint 43 fok volt a hőmérséklet, út közben az autó hőmérője mutatott 116-ot is.

Felmentünk még Dante kilátóhelyére, 1500 méteres magasság fölé. Itt is meleg szél fújt, de már csak kb. 30 fok volt, így mindjárt elviselhetőbb. Szerintem összetapogattam a telefon optikáját a napolajos kezemmel, mert minden fotó béna lett. És úgy tűnik, megérte az 5 dollár a reggeli rántottás szendvicsek darabjáért, délután 5 volt és csak mist jutottak eszünkbe a magunkkal hozott szendvicsek.

Este még kaszinóztunk kicsit, de csak az egycentes alapon működő félkarú rablókig jutottunk, összesen 8 dollárt játszottunk el. Természetesen a végén mindig vesztettünk.

2016.06.13.

A tableten megy a meccs, úgyhogy csak képek, telefonról nehéz írni.

Röviden: Los Angelesben már nem sokat időztünk, átutaztunk Vegasba és inkább ott töltöttük a délutánt és az estét

99 Fahrenheit: kb. 37 Celsius fok. 100 Fahrenheitet nem sikerült még fotózni

A szoba az Excaliburban

A kilátás: New York, New York

Az Excalibur kívülről

A Strip. Mi a déli részén lakunk és kb. a feléig tudtunk elsétálni. Légvonalban 5-6 km, de sokszor kell kerülni, alul-/felüljárón menni, nagy a tömeg, megálltunk fotózni, úgyhogy kb. fél óra / km sebességgel tudtunk haladni

Párizs

A Bellaggio, az egyik legmenőbb. Van itt víz...

A Trevi-kút, vagy valami hasonló. A háttérben közeledünk Velencéhez.

Mirage, "vulkánkitörés"

Velence. Őszintén szólva itt egy kicsit besokalltam. Dózse palota, a harangtorony, a kettő közé pont befér a Rialto, középre egy kis víz és gondolák, nem is kell Európába utazni senkinek, minden itt van egy helyen

A Strip, New York és az Excalibur sötétben

2016.06.12.

Lépések: 18806

"Emeletek": 19

Vasárnap délelőtt az első utunk az óceánpartra vezetett. Hatalmas ez a város, lehet, hogy nem a legközelebbi pontot céloztuk meg, de akkor is, háromnegyed órát autóztunk.

Los Angeles szélén több km-en keresztül homokos beach húzódik, mit szépen ki is építetek, sétaút, bicikliút, röplabdapáya, játszótér, szabadtéri fitneszterem áll a helyiek rendelkezésére, csak amit mi láttunk. És a helyiek ki is használják a lehetőséget, hiába volt felhő és nekem kicsit hűvös az idő, sokan kijöttek a partra. Ki kocogni, ki bringázni vagy görkorizni, sétálni, jógázni, piknikezni, és a legbátrabbak még fürödtek is. Mi is belementünk a vízbe bokáig, pontosabban: megálltunk mezítláb a vízes homokon és vártuk, hogy egy nagyobb hullám elérje a lábunkat. Hideg volt. Azért a helyiek többsége is inkább ezt csinálta fürdés címén: játszott a hullámokkal. Chuck szerint szeptemberben az igazi.

Los Angelesben is van Pier, vagyis szórakozónegyeddé alakított móló. Éttermek, bárok, és a móló végén egy pici vidámpark hullámvasúttal. Itt is volt Bubba Gummp, és most be is ültünk, teleettük magunkat rántott ill. grillezett garnélával. Ez még kicsit 12 előtt volt, de tényleg akkora adag volt, hogy utána egy szem müzliszelettel elvoltunk este 8-ig.

Ebéd után kisütött a nap és egyből nagyon meleg lett. Valójában már ebéd után történt a lábunk összevizezése és ekkor fotóztunk Baywatch-os partiőr kunyhót.

Megtaláltuk a 66-os út végét

Elindultunk Beverly Hillbe, de nem sikerült térképet szerezni a hírességek házairól, így csak autóztunk egy kört.

A kör második vége a Mulholland Drive, szép a kilátás a városra, több filmbet is szerepel, hogy a fiatalok félreállnak az út mellett és a napnyugta fényeinél romantikáznak. Világosban csak az látszott, hogy Los Angeles minden irányban több 10 km.

Elmentünk az obszervatóriumhoz, mert állítólag onnan látszik a legszebben a Hollywood felirat. Tényleg jól látszott, de fotózni nem nagyon lehetett, ahhoz messze volt.

Visszatértünk a Hollywood Boulevardra csillagokat és kézlenyomatokat nézni.

Találtunk magyar vonatkozású csillagot:

 Kezek és lábak:

 A régiek megemlékeztek a lóról is:

Átsétálttunk a Sunset Boulevardra, de az annyira nem tetszett, hacsak az nem, hogy tényleg napnyugta volt.